MODELLEZÉS A WOLFRAM MATHEMATICA SEGÍTSÉGÉVEL

Nagy sikerrel zajlott 2021. november 11-12-én a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete, a SciExperts kft. és a Wolfram Research Ltd. által szervezett bevezető online Mathematica tréning. Az oktató Dr. Karsai János (Certified Mathematica Trainer) a Bolyai Intézet docense volt.

 

A tréning folytatása a korábbi hazai és külföldi sikeres intenzív iskoláknak, amelyet a tervek szerint újabb hazai kurzusok, iskolák követnek. A tréningen több mint 50-en vettek részt, egyetemi oktatók, hallgatók, doktoranduszok, ipari alkalmazók, fiatalok és tapasztalt szakemberek egyaránt. Az első 10 jelentkező-résztvevő a tréning után Mathematica ajándékot kapott.

 

„Zöld-mezős” bevezető online képzésen a teljesen kezdő résztvevők is az üres képernyőről indulva a különböző tudományterületeken felmerülő elemi modellezési problémákon keresztül megtanulták a Mathematica és a Wolfram Language legfontosabb eszközeit, alkalmazási lehetőségeit (ábrázolások, számítások, dinamikus műveletek, egyszerű programozási technikák…). Ugyanakkor a már tapasztaltabb felhasználók is tanulhattak új szép eszközöket. A tréninget követően minden résztvevő képes önállóan egyszerű alkalmazásokat készíteni, használni. A résztvevők átfogó segédanyag-gyűjteményt is kaptak.

 

A teljesség igénye nélkül tekintsünk most néhány a kurzuson elkészült alkalmazást.

 

Természetesen, az ábrázolások, és a szabad szöveges utasítások segítségével tanultuk meg az alapvető szintaktikát:

Egy változás vizsgálatában alapvető a változás sebességének a dinamikus vizsgálata:

A stroboszkópikus ábra is alapvető eszköz a változások vizsgálatában:

A változás-sebesség elemzése után már csak egy ugrás a véletlen bolyongás

Természetesen, a többváltozós függvények vizsgálata sem maradhat ki egy bevezető kurzusból. Az ábra egy kétváltozós függvény szintvonalas ábráját a parciális deriváltak zéró szintvonalait (metszéspontok a kritikus helyek) valamint a legmeredekebb (gradiens) irány szerinti folyamot tartalmazza. A szintvonalak mentén nem változik a függvény, A gradiens irányt követő vonalak mentén tudunk leggyorsabban eljutnia hegycsúcsokra, és ezek merőlegesek a függvény szintvonalaira.

A numerikus algoritmusok, diszkrét folyamatok alapeszköze az iteráció. A mértani sorozat, Fibonacci számok és más egyszerű példák után eljutottunk a Newton iterációig, sőt a kezdeti értékektől érzékeny függést jól szemléltető Newton-fraktálokig és az egyszerű fraktálalakzatok (fák, Koch-görbe, Sierpinsky háromszög…) generálásáig.

 

Itt a z3 = 1 egyenlet gyökeit és a hozzá tartozó Newton fraktált láthatjuk (minden pontot aszerint színezünk, hogy a Newton iteráció melyik gyökhöz konvergál).

Így készül egy fenyőfa:

Ez pedig az eredmény:

A folytonos differenciálegyenletekkel leírható modellek vizsgálatának alapeszközeit egy ragadozó-áldozat modellen mutattuk be. Az ábrán az  rendszer egyensúlyi helyzetei és trajektóriái láthatók.

A gráfok vizsgálatának lehetőségeinek bemutatásával zártuk a két aktív napot: Az ábra az elhíresült Zachary karate klub klikkesedését szemlélteti.

Befejezésül, idézzük néhány résztvevő véleményét:
„Kifejezetten tetszett a kurzusban, hogy az előadással párhuzamosan lehetett gyakorlatot szerezni a programkód megírásában, ami nagyban segítette a programnyelv elsajátítását.”
„Nagyon tárgyilagos és hasznos továbbképzés (inkább a komolyan elmélyülni szándékozóknak…)”
„Még egyszer köszönöm a jó hangulatú tréninget, és a jól előkészített segédanyagokat.”

HASZNÁLJA KI MAXIMÁLISAN SZOFTVERÉT!

A maximális szoftver-kihasználás érdekében, a SciExperts azt javasolja, hogy új és haladó felhasználói is egyaránt vegyenek részt képzéseinken.

Ügyfeleink négy különböző képzési lehetőség közül választhatnak:

CSOPORTOS KÉPZÉS
KÖZPONTJAINKBAN

Rendszeres továbbképzéseket tartunk teljesen felszerelt képzési központjainkban, melyek az ország nagy részéből könnyedén megközelíthetőek.

A csoportos képzés nyújtotta előnyök:

Több információ

Amennyiben cége/szervezete egy teljes csapata vagy részlege számára igényelne oktatást a már jól megszokott közegben, mi házhoz visszük a tréninget.

Előnyei:

Több információ

HÁZHOZ VISSZÜK
A TRÉNINGET

HÁZHOZ VISSZÜK
A TRÉNINGET

Amennyiben cége/szervezete egy teljes csapata vagy részlege számára igényelne oktatást a már jól megszokott közegben, mi házhoz visszük a tréninget.

Előnyei:

Több információ

SZEMÉLYRE SZABOTT
ONLINE KÉPZÉS

Amennyiben nincs ideje képzési központjainkba utazni, vagy a szoftvernek csak bizonyos részeire, funkcióira szeretne fókuszálni, személyes, ÉLŐ, online képzést biztosítunk Önnek.

Előnyei:

Több információ

Amennyiben úgy dönt, hogy önállóan szeretne megismerni egy szoftvert vagy annak valamely funkcióját, előre rögzített, online tréningeket kínálunk Önnek.

Előnyei:

Több információ

ELŐRE RÖGZÍTETT
ONLINE TRÉNINGEK

ELŐRE RÖGZÍTETT
ONLINE TRÉNINGEK

Amennyiben úgy dönt, hogy önállóan szeretne megismerni egy szoftvert vagy annak valamely funkcióját, előre rögzített, online tréningeket kínálunk Önnek.

Előnyei:

Több információ

Felmerülő kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal!